Közvilágítás – Hogyan borult sötétségbe a Táblás köz?

Miért fizetnek a társasházak a közvilágítás üzemeltetéséért az Aszódi úti lakótelepen?

A közös vízdíjon kívül a másik nagy fekete lyuk, amely elnyeli a lakók pénzét, és magas közös költséget okoz az a közvilágítás üzemeltetése a telepen.

Amint az előző írásomból kiderült a közös csatorna-, víz-, gáz- gerincvezetékkel összekötött társasházak alapító okiratában előírták egy közmű bizottság létrehozását. A feladata a felsorolt „közművek” üzemeltetésének, javításának, költségviselésének és az ezzel kapcsolatos ügyeknek az intézése.

kozvilágitas_lampa

Jogosan teszik fel a kérdést, hogy miért nem említik a közvilágítási hálózat üzemeltetését? És ennek ellenére miért a társasházak üzemeltetik?

Én is feltettem ezt a kérdést a társasházunk akkori közös képviselőjének 2013-ban a vízdíjjal kapcsolatos kérdéseimmel együtt.

A válasz érdekes volt, csak nem kielégítő. Ez a hagyomány, ezt örököltük, így alakult, átadta az önkormányzat és hasonló vicces dolgokat hallottam.

Szerződés, átadási jegyzőkönyv, megbízás vagy valami, amiből kiderül, hogy ki mikor és miért bízta meg a társasházakat a közvilágítás üzemeltetésével? És főleg ki vállalta a lakók nevében, hogy ezt majd fizetni fogják? A válasz, hogy ez nem is közvilágítás, hanem térvilágítás ezért a társasházak feladata.

Nézzük meg mi is az a közvilágítás? A társasházak alapításakor érvényben lévő rendelet szerint a meghatározás itt[1] található. Vagyis ebbe beleértendő a társasházakat elválasztó út, gyalogút világítása is! De ha kételkedik valaki, hogy ez mégsem közterület akkor ezt[2] is elolvashatja. Vagy itt tisztázhatja az út fogalmát[3] is.

Hosszas kutatás után az alábbiak derültek ki a Táblás köz világításáról

  • a társasházak évek óta üzemeltetnek egy olyan hálózatot amely közvilágítási hálózatként műszakilag nem felel meg
  • nincs közvilágítási üzemeltetési engedély, szolgáltatási szerződés
  • nem lehet tudni, hogy ki kötötte meg az ELMŰ-vel a szerződést, nem találnak ilyen szerződést
  • a társasházaknak soha nem volt a feladata a közvilágítás üzemeltetése
  • az önkormányzat építette ki a hálózatot
  • a közös költségként beszedett pénzt nem lehet közvilágítás üzemeltetésére fordítani

Mivel hasonló a helyzet a telep többi tömbjében is, valószínű, hogy ezek a megállapítások ott is érvényesek. Ha van valakinek más információja, kérem jelezze.

Miután mindezek kiderültek, megkértem az akkori közös képviselőnket, hogy vegye fel az illetékesekkel a kapcsolatot. Ahonnan megérkezett a pozitív válasz, hogy a közvilágítás üzemeltetését, mivel az ő feladatuk szívesen átvállalják. Ez 2013 októberében történt!

Azóta nem történt előrelépés az ügyben.

Ellenben 2015-ben kaptunk egy felszólítást A közös képviselőtől aki a kapcsolattartó az ELMŰ és az ismeretlen szerződő fél között, hogy a társasházunk fizessen be 78351 Ft-ot, mert ha nem,  megszüntetik a szolgáltatást. Mivel egyértelmű, hogy ez nem a társasházunk feladata, nincs erre nézve semmilyen szerződésünk, és az illetékesek már majd két éve elismerték a felelősségüket természetesen nem fizettük be a kért összeget.

A másik nyomós ok, amiért nem fizettünk, az a fennálló elszámolás volt vízdíj ügyben. Társasházunk 2010 és 2014 között összesen 1.521.314 Ft-ot fizetett a főmérő és a mellékmérők által mért különbözet fedezésére. Akkor még közös vízmérője volt több társasháznak. Kiderült, hogy bizonyos lakások nem rendelkeznek mellékmérővel és átalánydíjat sem fizetnek. Ellenben a mai napig nem sikerült tisztességesen elszámolni a befizetésekkel.

Ezért is született meg ez a nyílt levél, amelyben a lakókat tájékoztattam a helyzetről.

Azóta megtörtént a lekapcsolás így borult sötétségbe a Táblás köz.

Annak ellenére, hogy van egy levél a BDK-tól (2015.10.05 keltezésű!) amelyben leírják,hogy a tervezés folyamatban van, és ha az önkormányzat elfogadja a költségvetést,kiépítik a hálózatot, a mai  napig nem sikerült előrelépést elérni az ügyben.

Április 26-án személyesen egyeztettem egyik önkormányzati képviselőnkkel, aki megígérte a közreműködést, de csak ígéret maradt.

Kísértetiesen ugyanaz a történet, mint a társasházak közös vízórájával. Az illetékesek évek óta tudnak az ügyről, de nem hajlandóak intézkedni.

Jó lenne, ha valódi rezsicsökkentésként megszűntetnék a problémákat a telepen és végre fellélegezhetnének a lakók.


[1]  11/1985(XI.30) IpM rendelet, melléklet, általános rendelkezések 2 bekezdés

[2] 1999 LXIII.törv. 27.§ (a)

[3] A 1988 I.törv.47.§ 7.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük